A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) négy éven belül másodszorra hozta el Magyarországra éves telekommunikációs konferenciáját. Az idei kiadás is nagyszabású volt: a kiállítók 16 nemzeti pavilonban vonultak fel, több, mint 150 KKV-t megmozgatva, míg a látogatók 220+ szakmai előadót hallgathattak meg a négynapos rendezvény során.

A magyar pavilon programjai a Külgazdasági és Külügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az IVSZ, az Infotér, az INPUT Program és HTE révén valósultak meg a Hungexpón megrendezett konferencián. A Digitális Jólét Program és a Mesterséges Intelligencia Koalíció emellett saját kiállítást szervezett, amelynek keretében 15 magyar vállalkozás mutatkozott be MI alapú megoldásaival.

Az alábbi cégek vettek a részt a nemzetközi közönséget vonzó rendhagyó MI seregszemlén, ahol olyan mesterséges intelligencia alapú technológiák voltak fókuszban, amelyek pl. a sportteljesítmény optimalizálás, az adatbiztonság, a szövegelemzés, az előrejelzésen alapuló karbantartás vagy a beszédfelismerés területén nyújtanak megbízható megoldást: Mobile Motion Lab, Multilogic, DMLab, PROMECOM (Medistance), iLex Systems, Black Cell, ELTE Mesterséges Intelligencia Tanszék, Stratis, IBM, Precognox, Régens, AutSoft, Medinnoscan, Lexunit, MTA Nyelvtudományi Intézet, Hallatlan Alapítvány.