A szervezetet az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a HungaroControl Zrt. közösen hívták életre. Az együttműködési fórum koordinációs feladatait a Közlekedéstudományi Intézet és a Digitális Jólét Program (DJP) látja el.

„A drónok mára a hétköznapjaink részévé váltak és az elkövetkező években további széleskörű növekedésre számítunk egyre több iparágban. Egy támogató szabályozási környezet kialakításán keresztül világszínvonalú drón-ökoszisztéma létrehozása a célunk, amely nemzetközi szinten is versenyelőnyhöz juttatja Magyarországot.” – mondta Prof. Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter.

„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Digitális Jólét Program keretében az elmúlt években már két koalíciót hívott életre és működtet sikeresen: 2017-ben a Magyarországi 5G Koalíciót, 2019-ben pedig a Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíciót hozta létre. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a koalíciós együttműködés mind az állam, mind a civil szervezetek és vállalkozások számára előnyös működési forma. Ezért célul tűztük ki, hogy ezen ipari platformok bővüljenek egy, a dedikáltan a drónokkal foglalkozó új koalíciós fórummal, melynek programirodai feladatait a Közlekedéstudományi Intézet látja el” – mondta Dr. Gál András Levente, a DJP szakmai vezetője.


Az MDK céljai közé tartozik, hogy a biztonságos üzemeltetés, és támogató jogszabályi keretrendszer mellett, ösztönözze a drónok széleskörű elterjedését. Mindez lehetőséget teremt a magyar startupok, valamint a kis- és középvállalkozások számára, hogy nagy arányban vegyenek részt a drónok fejlesztésében, gyártásában, tesztelésében, illetve az azokon alapuló megoldások használatában akár nagyvállalati, egyetemi vagy nemzetközi partnerségben. Ennek köszönhetően a hazai vállalkozások versenyképességének erősödésére lehet számítani.

A koalíció feladata, hogy állandó szakmai és együttműködési fórumot biztosítson a fejlesztők, a felhasználói oldalt képviselő piaci és állami szereplők, valamint az akadémiai és szakmai szervezetek között. Emellett támogatást kíván nyújtani a pilóta nélküli légijárművek felhasználásához, fejlesztéséhez, oktatásához, teszteléséhez köthető DroneMotive kezdeményezésnek. A szervezet szellemi műhelyént is működik, ezért a tervek szerint szakértői- és munkacsoportokat hoz létre, valamint konferenciákat is szervez a jövőben. A Drón Koalíció szakmai közreműködésével alakíthatják ki Magyarország Drón Stratégiáját is.