Az MI Kihívásnak köszönhetően júniusban meghaladta az egymilliót azon honfitársaink száma, akikhez valamilyen formában eljutott a mesterséges intelligencia fontosságának üzenete, ami nem utolsó sorban több szervezettel, kamarával, egyéb szakmai tömörüléssel és oktatási intézménnyel kötött partnerség eredménye.

A még nagyobb elérés érdekében most frissül a tananyag. „Az ún. 2.0 verzió nemcsak tartalmában, hanem küllemében is megújult: az új, vonzóbb dizájn még több érdeklődőt terelhet a kurzus irányába, amely az alapoktól az iparágspecifikus esetekig egy széles skálát fed le, az igényeket pedig a hétköznapi emberekétől a fejlesztőkéig képes kiszolgálni. Szeretnénk megosztani ezt a hasznos tudásanyagot a határainkon túl élőkkel is, ezért az MI Kihívás a V4 nyelveken, azaz csehül, szlovákul és lengyelül, valamint angolul is elérhető lesz július 1-jétől.” – emelte ki Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke.

A tudatosító kampánynak az MI Kihívás újonnan felkért nagykövetei hivatottak még nagyobb lendületet adni. Gara Tícia, nemzetközi sakknagymester, valamint Lévay György, az Infinite Biomedical Technologies kutatási menedzsere az év hátralévő részében képviselik az ügyet.